Az EU régi motoros a kereskedelmi megállapodások terén, de ki tárgyal valójában, ki dönt, és miről is szólnak a megállapodások?

Minden a kereskedelmi megállapodásokról

https://api.multimedia.europarl.europa.eu/documents/20125/12010656/v003-0081-hu.srt

hozzáférhetővé tette a külföldi piacokat.

Az uniós vállalatok számára jövedelmezőbb  külföldön értékesíteni termékeiket.

A kereskedelem mozgatja a világot, de mi  a kompromisszum? Ideje megvizsgálni!

Egy kétoldalú megállapodás egy többoldalú  kereskedelmi megállapodással szemben —

ami a WTO kedveltebb eszköze —  egy egyszerű okból kedvezőbb:

kevesebb emberrel könnyebb  megkapni, amit szeretnénk.

Egy kereskedelmi megállapodásnak  szociális és emberi jogi vonzatai is vannak.

A probléma ezzel azonban az,  hogy protekcionizmushoz vezethet,

szabályokat erőltetve más országokra  a dominancia megőrzése érdekében.

A dominancia azonban komoly ok a  szabadkereskedelmi egyezmények mellett.

Mivel a globális kereslet 90%-a  Európa határain kívülre esik,

fontos megvetni lábunkat a feltörekvő  piacokon, hogy ne maradjunk le.

A szabadkereskedelmi megállapodások  eltörlik az olyan akadályokat, mint a vám.

Az előny a növekedés és a  munkahelyteremtés mindkét oldalon.

A liberalizáció azonban kétélű fegyver.

Különösen, amikor arról kell dönteni,  mely ágazatokra alkalmazzuk.

A legegyszerűbb példa az EU  USA-val kötendő megállapodása.

Az élelmiszer-biztonság  nagy vihart kavar. Miért?

Mert az európaiak ellenzik, hogy  amerikai GMO-kat áruljanak polcainkon.

Vegyük ezt a marhahúst! Az amerikaiakkal  szemben mi hormonmentesen szeretjük.

tényleg be kell vonni az élelmiszereket  az amerikai kereskedelmi megállapodásba?

Európa régi motoros  a kereskedelem terén;

eddig több mint 3000 szabadkereskedelmi  megállapodást kötött.

Itt az ideje egy gyorstalpaló kurzusnak  a megállapodáskötések folyamatáról.

A Bizottság jelenleg nem  tökéletesen csinál mindent.

A lakosságot is be kell vonni  a megállapodásokba —

több átláthatóságra, információra

van szükség arról, hol tartanak  a tárgyalások, és mik a buktatók.

Korábban a Bizottság  teljesen rosszul kezelte ezt.

Vegyük például a hamisítás elleni  kereskedelmi megállapodást, az ACTA-t,

ahol az emberek az utcán tüntettek az  internetes szabadságjogok elnyomása ellen.

De pont az ACTA-n keresztül  mondta el a véleményét a Parlament.

De mi a két másik európai  intézmény hozzájárulása?

A Tanács vagy a tagállamok  állnak elő az eredeti javaslattal,

de aztán a labda visszakerül  a Bizottság térfelére.

És mi a helyzet a Parlamenttel? Nos,  mindig van joguk igent-nemet mondani,

tehát vagy újraírják a megállapodást,  vagy teljesen megreked.

A „nem sok” tehát valójában  „elég sokká” változik.

Hogyan lehet akkor megállapodásokat  létrehozni a jövőben?

Egyesek szerint a TTIP  egyfajta szabadkereskedelmi minta

a világ két legnagyobb kereskedelmi  blokkja között kötendő megállapodásokhoz.

Ha ez a helyzet, mi ennek a hatása?  Nos, ez már egy másik történet!